Ahogy én látom...

Kereszténység és programok Szegeden és környékén

Hittan tanár leszek?

2017. szeptember 23. 14:07 - blackbird14

Mi a terve Istennek velem?

Idén diplomáztam földrajz szakon a szegedi egyetemen, ezután pedig elég nagy váltás következik az életemben. Na, de hogyan jutottam el a földrajztól oda, hogy tanár legyek és teológiát tanuljak?

Három évig földrajzot tanultam, majd mikor jelentkezni kellett februárban MSc-re vagy másik szakra, egyetemre, egyszerűen nem tudtam hova jelentkezni, nem vonzott semelyik szak sem. A földrajz jó volt annyiból, hogy általa kaptam egy átfogó, sokszínű tudást. Az egyetem alatt bekerültem az Antióchia közösségébe, majd dicsőítésekre jártam, melyek után egyre nagyobb éhség fogott el: többet szeretnék tudni Istenről, az Eucharisztiáról, a Szentlélekről, a Bibliáról. 

Egyre jobban fogalmazódott meg bennem, hogy fiatalokkal is szeretnék foglalkozni ifjúságsegítés által, mivel egy ifjúsági önkormányzat képviselője is vagyok, ezzel is belelátva egy fiatalos, önműködő közösségbe. Viszont ez a szak ebben az évben szűnt meg, így OKJ-s tanfolyamok között is elkezdtem nézelődni, de mégsem amellett döntöttem. Másrészt tudtam magamról, mennyire jól esett volna, ha a nehéz időkben - amikor kb. minden szétesni látszott - lett volna valaki számomra, aki átsegít ezeken a traumákon egy tartalmas-tanácsadós beszélgetéssel. Ekkor gondolkoztam el azon, hogy ifjúságpasztorációval szeretnék foglalkozni, ehhez a Gál Ferenc Főiskolát néztem ki, pasztorális tanácsadás szak megjelöléssel. Ez már a záróvizsga után egy nappal volt. Nagyon úgy nézett ki, hogy döntöttem: fiatalok segítése, beszélgetés egyénileg velük, ami egyfajta lelkivezetés. 

Aztán egy gyerekvigyázós táborba mentem segíteni, ahol a szülőkkel néhányszor beszélgetésbe elegyedtünk és sokszor megkérdezték, hogy biztosan gyerekekkel foglalkozom. Mondtam, hogy egyáltalán nem, viszont jól estek a szép szavak számomra. 3 nap alatt teljesen elbizonytalanodtam. Mi lenne, ha picikkel foglalkoznék? Nem tudtam eldönteni mit is csináljak az életemmel... Aztán beszélgettem egy anyukával, aki az Antióchiás szülőpárok egyike és jártas a Gál Ferenc Főiskola dolgaiban. Ő mesélte el, hogy a hittanár-nevelő tanár jobban megérné számomra, sokkal többet ad, mint a pasztorális tanácsadás és jobban lehet vele elhelyezkedni. Aztán ha nem tetszik, mint munka, ezzel ugyanúgy lehetek majd lelkivezető is. Kétségek között érkeztem haza a táborból. 

da8eb72b8b3265327478d17d04178965.jpgKép: pinterest.com

Eddig a fejemben meg sem fordult, hogy óvónő vagy tanár legyek, hiszen nehezemre esik kiállnom mások elé. Visszagondolva a múltamra, tele mindent megváltoztató kudarcokkal, viharokkal és az azokból való felépülni akarással valamiféle “tapasztalatot” szereztem (ha nevezhetem így) és ezzel a keserűen hangzó tapasztalattal talán segíteni is tudok a fiataloknak. 

A Gál Ferenc Főiskolán a szóbeli elbeszélgetésen jelentettem be, hogy megváltoztatom a döntésem, és hittanár-nevelő tanárnak szeretnék tanulni. Nálunk később kezdődik a tanítás, az első héten most vagyok túl.

A hit iskolájában egyetlen tanár van: a Szentlélek, és egyetlen tankönyv: a Biblia.

Most úgy érzem Isten megmutatta a célt, hogy fiatalokkal foglalkozzak és hirdessem Jézus nevét nekik, de ehhez nem adott használati utasítást. Olyan mintha egy nyitott könyvben csak a fejezet címét látnám, benne viszont nincs leírva a történet. Jól döntöttem? Jó úton járok? Ezt csakis Isten tudhatja...Már megismertette velem a földet a földrajz által, most az ég következik, mely egy új fejezete életem könyvének.

“Lelkemet felüdíti - az Úr - igaz ösvényen vezet az ő nevéért.” Zsolt. 23,3

Ráadás :) 

- Mi a különbség a geológus és a teológus között?
- Ég és föld.

Szólj hozzá!

Antióchia

2017. szeptember 02. 15:59 - blackbird14

A közösség, ahol rátaláltam Istenre

Itt a szeptember, mely egyfajta ébredést hoz Szeged városának, hiszen újra beindulnak a közösségek. Ebben a bejegyzésben most arról a közösségről írok, ahol megváltozott az életem. Ez pedig nem más, mint a címben is olvasható: Antióchia.

Mi az Antióchia? 

Az Antióchia egy plébániára alapuló szolgálat, amelyet fiatalok adnak fiataloknak. Korosztályt tekintve a 16-26 év közötti ifjúságot célozza meg. A közösségbe lépés személyes meghívással történik, amikor egy már antióchiás fiatal meghívja a jelöltet egy Antióchia Hétvégére, ahol az újoncból közösségi tag válhat. A hétvégi lelki programnak jelentős folytatása van a rendszeres ún. „imatalálkozók” során. A közösségbe tartozás a fiataloknak állandó lehetőséget kínál, hogy meghallgassák, megbeszéljék és jobban megértsék, mit jelent ma katolikus kereszténynek lenni. A közösségi élet segíti őket, hogy növekedjenek Krisztusnak és Egyházának szeretetében. 

Története

A programot a Notre Dame egyetemen fejlesztették ki 1960-ban az USA-ban, Indiana államban, majd 1973-ban helyezték plébániai alapokra. 1981-ben Ausztráliába is eljut a program egy család által, és ettől kezdve világszerte elterjedt. Magyarországra Bittsánszky János és Sára hozta el a mozgalmat, az első Antióchia Hétvége 1995-ben került megrendezésre. 2008-ban Szeged-Szentmihályon, 2012-ben Alsóvároson és 2015-ben Újszegeden is Antióchia közösség alakult. (Azóta Szentmihályon megszűnt, az ottaniak a másik két közösség tagjai lettek.)

Miért "Antióchia"?

Az Anióchia elnevezést az első ismert Krisztus-követő közösségek helyéről kapta: „A tanítványokat először
Antióchiában nevezték keresztényeknek” (ApCsel 11,26).

2_1.jpg

Mit ad?

Az Antióchia Hétvége és az imaalkalmak lehetőséget biztosítanak, hogy közösségben éld meg a hitedet. Minden imatalálkozón ima a kezdő és lezáró momentum. Fontos a személyes megosztás, a játék és a zene pedig összekovácsolja a fiatalos közösséget. 

A Hétvége

Az Antióchia Hétvége egy péntek estétől vasárnap estig tartó program, melyben fontos szerepet kap a közös ima, megosztások, a zene, az egymásra és Istenre való odafigyelés. Az előkészületek 2 hónappal a hétvége előtt megkezdődnek, és a szervezők ez eddigi antióchiások, akik személyesen hívják meg barátaikat, ismerőseiket, akikről úgy gondolják, hogy szükségük lehet egy ilyen közösségre. A hétvégén 'bevezetők' formájában a fiatalok megosztják társaikkal egy adott témában a véleményüket, élettörténetüket, egyfajta tanúbizonyságot tesznek. A plébánia közössége pedig segíti az Antióchia működését mind a hétvége, mind az imatalálkozók során: helyet biztosítanak, imahátteret nyújtanak, anyagiakkal és szállással járulnak hozzá az ifjúság segítéséhez. 

Kik a szülőpárok?

A közösség megfelelő működését szülőpárok, felnőttek felügyelik, akik úgymond a háttérből igazgatják a vezető fiatalokat. Azért a fiatalok mégsem egyedül szerveznek meg egy 30-40 fős nagyszabású hétvégét! :) 

Imatalálkozók

Azt szoktuk mondani, hogy a "hétvége kicsinyített változatai". Minden héten találkozunk, mindig mások a vezetői az alkalomnak (1 fiú és 1 lány), egy ember mond bevezetőt és persze lezárásként van vacsora is. Fontos, hogy legyen egy közösség, ahol táplálhatod a hited, ahová tartozol, ahol nem kallódsz el.

A közösség, ahol rátaláltam Istenre

2015 február. Az első Antióchia Hétvégém. Ezt akkor még nem tudtam, de visszanézve onnan tekintem magam gyakorló keresztény embernek. Számomra nagyon meglepő volt, hogy van ennyi hívő fiatal Szegeden! :) Én világ életemben visszahúzódóbb ember voltam és úgy érzem, ez a közösség volt az, ahol teret engedtem magamnak és Istennek, hogy formáljon engem. Ekkor pedig elindult bennem egy folyamat. Mikor véget ért a hétvége, tudtam, hogy ide tuti-biztos-mindenáron járni fogok, mert összekötött minket valami...valami, amit szintén később értettem meg: "Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté keresztelkedtünk, és mindnyájunkat egy Lélek itatott át." (1Kor 12,13) 

 

Felhasznált források:

- Thorday Attila: Fiatalok szolgálata fiataloknak: Antióchia - Deliberationes, VIII. évf. 1. szám

- Bucskóné Lehota Ágota prezentációja

Szólj hozzá!

Mi az Imádság Háza?? II. rész

2017. augusztus 25. 17:51 - blackbird14

"Minden forrásom Belőled fakad."

Olvassátok szeretettel az Imádság Háza Mozgalomról szóló bejegyzés második részét Tarjányi Anita tollából. 

Az Imádság Háza eredete

Különös, vagy sem, de már az ószövetségi időkben fel-fel bukkan a 24 órás dicsőítés, a mennyei trónterem mintájára.A választott nép Egyiptomból való kivonulása idején, Mózes vezetésével már az akkori vándorló életkörülmények közepette is létrejött egy hely, egy sátor, ahol az Isten imádásának biztosítottak teret. Először is felállították a Szent Sátort, ahol a bizonyság két kőtábláját őrizték (lsd: Szám 2,1-34), és ami a sátortábor közepén helyezkedett el. Volt viszont egy másik sátor, amiről így ír Isten Igéje:

„Mózes pedig fogta a sátrat, és messze a táboron kívül verte azt fel, s elnevezte szövetség sátrának. Így a népből mindenkinek, akinek valami kérdezni valója volt, ki kellett mennie a szövetség sátrához, a táboron kívülre. Valahányszor Mózes kiment a sátorhoz, fölkelt az egész nép, mindenki kiállt sátra ajtajába, és nézett Mózes után, amíg ő be nem ment a sátorba. Amikor aztán belépett a szövetség sátrába, leszállt a felhőoszlop, megállt az ajtónál, és az Úr beszélt Mózessel. Amikor az izraeliták látták, hogy a felhőoszlop ott áll a sátor ajtajánál, mindannyian felálltak, és leborultak sátruk ajtajában.” (Kiv 33,7-10)

Később, Dávid király idejében újra felbukkan a folyamatos dicsőítés. Miután a király rendbe tette az ország dolgait, rendelkezett afelől, hogy a Frigyláda Jeruzsálembe kerüljön. „Aztán felment Dávid és Izrael egész férfinépe a Júdában lévő Kirját-Jearim halmára, hogy elhozza onnan az Istennek, a kerubok között ülő Úrnak ládáját, ahol segítségül hívták az ő nevét. Ki is hozták Isten ládáját Abinádáb házából és rátették egy új szekérre. Óza és fivére vezették a szekeret, Dávid és egész Izrael pedig teljes erejéből táncolt Isten előtt, ének, lant, hárfa, dob, cintányér és trombita kísérettel.” (1Krón 13,6-8) Egy óvatlan pillanatban azonban a szekér megborult Óza a Frigyláda után kapott, és amikor hozzáért, azon nyomban meghalt. A dicsőítő menet megtorpant. Dávid király ekkor úgy rendelkezett, hogy a láda Jeruzsálembe vitelét függesszék fel és helyezzék el Obededom házában. A Frigyláda három hónapig volt Obededom házában és Isten megáldotta Őt. (vö: 1Krón13)

Dávid Isten jelenlétét és áldását ki akarta terjeszteni az egész országra, ezért tanulmányozta a Törvényt, hogy hogyan kell ’szakszerűen’ szállítani a ládát.

Hatalmas felelősség kérni Isten jelenlétének megjelenését, hatalmas felelősség az Ő akaratában járni és Hozzá közel lenni. De mégis ez a vágy hajt bennünket, akiket megragadott az Ő szerelme, és akik többet és többet akarnak Belőle. (…) Ha elakadtunk valahol, kövessük Dávid példáját, mert az Úr akaratát nem tudjuk a saját elképzeléseink szerint megvalósítani.

Három hónap alatt Dávid eljutott arra a felismerésre, hogy bátorsággal kijelenthette: „Ti vagytok a Leviták családfői. Szenteljétek meg magatokat s a ti atyátok fiait, és vigyétek az Úrnak, Izrael Istenének ládáját arra a helyre, amelyet készítettem a számára. (1Krón 15,12)[1]

„Meghagyta továbbá Dávid a leviták vezetőinek, hogy rendeljék ki testvéreik közül az énekeseket a hangszerekkel, a lantokkal, hárfákkal és cintányérokkal, hogy felzendüljön az örvendezés szava.” (1Krón 15,16)

Végül a Frigyláda hatalmas dicsőítés közepette megérkezett Jeruzsálembe. Itt Dávid király egy új istentiszteleti rendet állított föl. Dicsőítésvezetőket rendelt különböző hangszerekkel (1Krón 15,16-24. 16,37-42), illetve több mint négyezer embert hívott el arra, hogy ezt a szolgálatot éjjel-nappal, szünet nélkül végezzék (1Krón 16,37. 23,5).

Izrael ószövetségi történelmében azok a királyok, akik Isten arcát keresték és Isten szíve szerinti uralkodók voltak és helyreállították a rendszeres dicsőítést, mindig áldást élveztek és a harcokban Isten győzelemre vezette őket.

„Ma is hasonló helyzetben vagyunk, egy ilyen helyreállítás közepette. Az apostoli időkben is az állandó dicsőítés és imádkozás volt jellemző az első gyülekezetekre. A Szentlélek ezen munkálkodik, hogy ez ismét így legyen.”[2] Erről így jövendöl János a Jelenések könyvében: „Láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet Istentől leszállni az égből, mint a férjének felékesített menyasszonyt. Hallottam, hogy egy harsány hang a trón felől azt mondta: »Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni, s ők az ő népe lesznek. Maga a velük levő Isten lesz az ő Istenük.” (Jel 21,2-3)

Jelen helyzetben, szerte a világon kb. 10.000 Imádság Háza működik. A leghíresebbek:

- Kansas City, ahol 1999-óta folyik a hét minden napján, 24 órában a dicsőítés

- Jeruzsálemben 1987-től

- Augsburgban pedig 2007-óta, jelenleg ez a legnagyobb Imádság Háza Európában

Magyarországon négy található: Budapesten kettő, illetve Kecskemét, Pécs és Sülysáp

 

A folyamatos dicsőítés hatása a keresztényekre és a társadalomra

A dicsőítés során – legyen az zenés-énekes, saját szavas vagy igei alapú – egyszerűen az történik, hogy elismerjük Isten nagyságát, fenségét, mindenhatóságát. Elismerjük azt, hogy ő az, aki szeretetből alkotott, aki közel jön és felemel. Övé a trón a szívünkben és Övé az uralom a városunk és a nemzetünk fölött is. Behívjuk Őt az életünk és a társadalmunk minden szegmensébe, hogy jelenléte helyreállítsa azt, az eredeti terv alapján. És Isten nem késlekedik jönni.

Képzeljük csak el azt, hogy milyen hatással lehet egy városra az, ha ott szüntelen folyik az Isten imádása. De nem is nagyon kell elképzelnünk, mert azokban a városokban, ahol működik Imádság Háza, ott a szellemi légkört Isten Lelke fokozatosan átalakítja.

Az augsburgi Imádság Háza vezetője (Johannes Hartl) például beszámolt arról az egyik konferencián, hogy sokéves imádságuk után a városukban megszűnt az abortusz és visszaszorult a bűnözés. Nem egy IH környékén szép lassan bezártak a kocsmák, megszűnt a szerencsejáték és a prostitúció, csökkent a válások száma. A dicsőítő alkalmakon számtalan csodás gyógyulást regisztráltak, a legdurvább betegségekből vagy éppen a különböző függőségekből. Mindez ’csak’ azért, mert a dicsőítések során kikiáltották Isten uralmát a városuk felett.

 

Imádság Háza Szegeden?

2015 októberében Szegedről két csapattal vettünk részt a második magyarországi Imádság Háza Konferencián, ahol mindkét csapatunk egymástól függetlenül megkapta azt, hogy Isten tervében szerepel egy szegedi Imádság Háza. Most pedig, 2017 május 1-én úgy jöttünk haza a harmadik Imádság Háza Konferenciáról, hogy ebben a tervben el is kell végre indulnunk. Néhányan még aznap összeálltunk és megalapítottuk a szegedi Élő Víz Imádság Házát. Mottónak pedig a következő Igét helyezte Isten a szívünkre: „Minden forrásom Belőled fakad.” (Zsolt87,7) Kevesen vagyunk még (7-8 fő) és kezdetlegesek, de elindultunk. Ezzel a kis maggal rendszeresen találkozunk, dicsőítjük Istent és imádkozunk a városunkért. Ezek az alkalmak még zártak, de a tanév során vasárnap esténként Szeged-Felsővároson megrendezett ökumenikus dicsőítések (Szívvel-Lélekkel alkalmak) egyben Imádság Háza alkalmak is, ahol szolgálóink is dicsőítenek.

Amire még szükségünk van a konkrét induláshoz:

  1. Dicsőítő szívű emberekre, akik átadták életüket Istennek és hívást éreznek a konkrét szolgálatra.
  2. Lelkes keresztényekre, akik szükségét érzik annak, hogy idejükből adjanak Istennek, és egyszerűen imádják Őt.
  3. Ez a szolgálat komoly anyagi hátteret igényel, így szükségünk van lelkes támogatókra is.
  4. Ha elérkezik az idő, szeretnénk egy mindentől független helyszínt, ahol konkrétan megnyithatjuk a szegedi Élő Víz Imádság Házát.

Isten nagyot álmodott Szegeddel is, és ami az Ő tervében benne van, azt véghez is viszi!

ih.jpg

Ebben a témában segítségemre voltak a következő források:

Ó-és Újszövetségi Szentírás – Szent Jeromos fordítás

Prazsák László: 24 órás dicsőítés és ima

Bill Johnson: Sorsfordító pillanatok

http://khop.hu/

http://www.imadsaghaza.org/

http://www.ihopkc.org/

https://gebetshaus.org/

http://www.24-7prayerlist.com/

[1] Prazsák László: 24 órás dicsőítés és ima (Imádság Háza Alapítvány, Budapest, 2015); 52. oldal

[2] uo. 59. oldal

Szólj hozzá!

Mi az Imádság Háza? I. rész

2017. augusztus 23. 18:30 - blackbird14

"Szüntelenül imádkozzatok!"

Tudtad, hogy Szegeden is alakulóban van az Imádság Háza?? Két részes blogomban megtudhatjátok, hogy mi is ez a mozgalom, honnan ered, mit ír erről a Biblia, hány IH van Magyarországon és mióta van szegedi Imádság Háza. Én is lelkes tagja vagyok ennek a kezdeményezésnek a nyár eleje óta, de nem tudtam valami sokat a mozgalomról, ezért megkértem Tarjányi Anitát, aki a kezdetektől fogva szívén viseli a szegedi IH-t, hogy mutassa be nekünk az Imádság Háza Mozgalmat. Olvassátok nyitott szívvel írásának első részét!

ih.jpg

„Légy állandó megszabott hivatásodban:
a fölséges Isten imádásában;
tarts a szent nemzetséggel,
azokkal, akik élnek és magasztalják Istent!”

(Sir 17,24-25)

Mit látunk magunk körül a világban? Mintha minden vajúdna: családok, nemzetek, talán az egész világ. De mi követi a vajúdást? Mi követi a szülési fájdalmat? Mindig egy új élet! És ahogyan egy szülésnél is kellenek segítő kezek, hogy az új élet a világra szülessen, ugyanígy az emberiségnek, Európának, a nemzetünknek, vagy akár a saját családunknak is kell Valaki, aki kivezet a válságból.

Isten újat cselekszik! Isten még inkább ki akarja önteni ránk dicsőségét és szeretetét. Elérkezett az idő, hogy elismerjük azt, hogy szükséget szenvedünk. Elérkezett az idő, hogy elismerjük azt, hogy éhezünk és szomjazunk. Elérkezett az idő, hogy a rúgkapálás helyett, végre belesimuljunk Isten tenyerébe és egyszerűen csak engedjük magunkat szeretni.

Mi ennek a titka? Egyszerű. Elmondom, hisz egyetlen szó: KAPCSOLAT. Kapcsolat köztem és az élő Isten között. Ez az egyetlen megoldás minden krízisre.

„Egyre több helyen száll fel a világban Isten trónusa elé az éjjel-nappali imádság tömjénfüstje, épülnek az imádság házai. Eljött az idő, hogy Magyarországon is egyre több helyről jó illatú áldozatként felszálljon a dicsőítés és közbenjárás imája! Vissza kell térnünk eredeti meghívásunkhoz, Isten állandó dicséretéhez!”[1]

Látni akarom Istent!

Jézus már a küldetése kezdetétől arra biztatta tanítványait és egyúttal minket is, hogy szüntelenül és éberen imádkozzunk.

„Szüntelen kell imádkozni és nem szabad belefáradni.” (Lk 18,1)

„Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!” (Mt 26,41)

A legszebb talán az, amikor a tíz szűzről szóló példabeszédben (Mt 25,1-13) azt helyezi a szívünkre Jézus, hogy a Menyasszony éberen, lámpással a kezében várakozik mindaddig, míg a Vőlegény meg nem érkezik, és együtt vonulnak be a menyegzős lakomára. Az olajlámpás itt a szüntelen imádat, az Istenre való éber odafigyelés szimbóluma.

De az Apostolok Cselekedetei lapjain is felleljük azt, ahogy a tanítványok is beleálltak abba, amit Jézus eléjük élt – a Lélekkel eltelve, minden nap egy szívvel dicsérték az Istent.

Pál apostol még tovább erősíti ezt:

„Mindenkor esedezzetek a Lélekben, minden imádságban és könyörgésben, s őbenne virrasszatok teljes állhatatossággal.” (Ef 6,18)

„Ne legyetek semmiben sem aggodalmaskodók, hanem minden helyzetben hálaadással végzett imádságban és könyörgésben terjesszétek a kéréseiteket Isten elé!” (Fil 4,6)

„Az imádságban legyetek állhatatosak, legyetek abban éberek, hálaadással!” (Kol 4,2)

„Mindig örüljetek! Szüntelenül imádkozzatok! Mindenért adjatok hálát, mert ezt várja Isten mindnyájatoktól Krisztus Jézusban.” (1Tessz 5,16-18)

A Jelenések könyvében, amikor János apostol elragadtatásba esik, Isten bepillantást enged neki a mennyei trónterembe, ahol szüntelen a dicséret:

„Éjjel-nappal pihenés nélkül azt mondták: Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt és aki van és aki eljövendő!” (Jel 4,8)

Ez vár ránk otthon a Mennyben. Ott leszünk mi is a trónteremben, teljes és tökéletes közösségben az Atyával, a Fiúval és a Lélekkel. Egyszerűen nem fogunk tudni betelni velük, mert egyre többet és többet ismerünk meg Istenből és az irántunk való szeretetéből, ami imádást és dicséretet fakaszt majd föl belőlünk. Mert „az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust.” (Jn17,3) Miért is ne kezdhetnénk már el ezt itt, most a földi életünk során?

Azt mondja Jakab apostol a levelében, hogy „közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok.” (Jak 4,8). Hiszem azt, hogy ha keressük Isten arcát, ha keressük az Ő tekintetét és jelenlétét, akkor Isten – aki már hamarabb elindult elébünk – megmutatja az ő dicsőségét. Ez nem pusztán az első tanítványok, vagy épp az ószövetségi próféták és szent királyok privilégiuma volt, nekünk is osztályrészünk lett, mert Jézus feltámadásával a függöny kettéhasadt és egyenes utunk van az Atyához. Jézus erről így beszél: „eljön az óra, amikor már nem példabeszédekben szólok nektek, hanem nyíltan beszélek az Atyáról. Azon a napon kértek majd az én nevemben, és én nem mondom majd nektek, hogy én fogom kérni az Atyát értetek, mert maga az Atya szeret titeket, mivel ti szerettetek engem, és hittétek, hogy én Istentől jöttem.” (Jn 16,25-27)

Többé nincs válaszfal köztem és az Atya közt. Jézus által, a Lélekben közvetlen kapcsolatom lehet az én mennyei Apucimmal.

Mi az Imádság Háza mozgalom?

Az Imádság Háza az a hely, ahol a keresztény felekezetek egységben dicsőítik Istent és emelik föl az Ő nevét. Nem új szekta, vagy kisegyház. Mindössze egy hely, egy imaszoba, ahol együtt imádjuk Istent és közbenjárunk a nemzetünkért, a városunkért.

Az elmúlt években sokat gondolkodtam az Isten szíve szerinti ökumenéről. Azt hiszem, ebben megtaláltam. A Lélekkel eltelve, mindazokkal együtt, akik vallják, hogy Jézus az Úr, odaállunk az Atya elé és dicsérjük az egy Istent. Gyermekek vagyunk, különbözőek, de egységben megadjuk Istennek, a neki kijáró hódolatot.

„Ez a mozgalom elterjedt az egész világon. Az ima városokat, országrészeket, nemzeteket változtat meg. A hívők új szenvedéllyel fordulnak Jézus felé megérintve az újjászületés Lelke által és attól a vágytól égve, hogy láthassák városuk és nemzetük megváltozását. A világ sok nagyvárosában, ahol elindították az Imádság Házát, elkezdett megváltozni a szellemi légkör. A szívek és az elmék megnyílnak Isten ismeretére és a dicsőítésre; megtörik az elnyomás, új élet fakad és ébredés történik.

Az imaszobában a zenés dicsőítés keveredik az imával. Egymást váltja a dicsőítő ének, a nyelvima, az ima az Igével, a közbenjárás és a szellemi harc. Isten szépségére, dicsőségére és ragyogására fókuszál, ahogy az a Bibliában megjelenik. Olyan légkört teremt, ami megkönnyíti, hogy elmerüljünk az Ő jelenlétében és elmélkedjünk az Igéjén.”[2]

[1] http://www.imadsaghaza.org/rolunk/

[2] http://khop.hu/mi-az-imadsag-haza

Szólj hozzá!

Isten szeret engem!?

2017. augusztus 19. 19:28 - blackbird14

A múlt héten a Lelkes Napok táborban (a táborról itt olvashattok bővebben) voltam, ahol kaptam egy jóadag lelkifröccsöt :) Ezt a bejegyzést Hodász András atya (Ifa) előadása ihlette, az ott készített jegyzetem és a saját tapasztalataim alapján raktam össze. 

Találkozás az Atya szeretetével

Engem nagyon megérintett ez az előadás, remélem nektek is át tudom adni azt, ami megfogott benne.
Szóval felteszem magamnak azt a fontos kérdést: mennyire szeretsz engem Atyám? Szeretsz egyáltalán? Dicsőítések közben sokszor csak annyit kérek, hogy "Istenem, mutasd meg hatalmas szeretetedet!" 

Jézus által már válasz is érkezik: "Te vagy az én szeretett fiam, benned gyönyörködöm." (Mk 1,11) Isten rajongott Jézusért, rajongott a fiáért, akit hozzánk elküldött. Olyan volt, mint egy apuka, aki nézi a fiát, közben elgondolkozik, mennyire szereti. Engem is ugyanígy szeret. 

Mi a baj ezzel a hasonlattal? Manapság - ahogy András atya fogalmazott - szüleinktől nem kapjuk meg az "érzést", azt, hogy szeretve vagyunk. Tudtad, hogy csak a túléléshez napi 4 ölelésre lenne szükségünk??? Nem kapjuk meg a gesztusokat, a szeretet kifejezését, azt a felfelé húzó gravitációt, ami hozzájárul a megfelelő önbecsülésünkhöz. Ez a torzulás pedig nagy csorbát okoz az Isten-képünkben. 

Milyen az Isten? Milyen az Ő szeretete? Nézzünk meg pár torzult Isten-képet:

1. A bíró: az ítélő, aki ha átlépted a határokat fogságra ítél, megbüntet

2. A kedves, jóhiszemű nagypapa: aki úgy gondolja, "a lényeg az, hogy szeressük egymást"

3. A megtorló: aki osztogatja a kártyákat, kinek kinek a jót vagy rosszat

4. Az italautomata: én csak kérek és kérek, ő meg megadja minden vágyamat

5. A laza Caesar: mi dolgozunk, ő meg lazán eléldegél

6. A politikus: aki gyűjti a szavazatokat és a végén majd meglássuk ki hogy szavazott

7. A vak: "hát nem látja, hogy mennyi szörnyűség történt velem és a világban? Isten tuti vak!"  

Ezeket a torz képeket a végtelenségig sorolhatnánk. Neked milyen Isten? Milyen az Ő szeretete? 

Isten szeretete megmutatkozik minden egyes alkalomkor, amikor feltekintek a keresztre. Elküldte egyszülött fiát értem! Találkozni szeretnék vele, jobban megismerni Őt! Nem azt a torz képet szeretném táplálni, ami eddig bennem élt, hanem igazi valóját szeretném megismerni. Ehhez pedig fel kell tárnom a szívem, és engedni, hogy megmutassa. Engedni, hogy "legyen meg a Te a akaratod!" De miért ilyen nehéz? 

 - Amikor a Passio c. filmben Jézus kileheli lelkét a kereszten, a templom összedől. De ez ne tévesszen meg, a Szentírásban Máté ezt úgy írja le, hogy "a templom függönye kettészakadt felülről az aljáig, a föld megrendült, a sziklák megrepedtek, a sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek föltámadt a teste." (Mt 27, 51-52) A szentély függönye - ahová csak a papok léphettek be - leszakadt, ekkor az Atya szeretete túláradt és kiáradt. Nem volt többé, ami embert elválasztotta volna a szentélytől! Ez mekkora szeretetadaggal érhetett fel?? Hát, hogy Jézus és a holtak is feltámadtak és megjelentek szeretteiknek. Mekkora erő rejlik Isten szeretetében!!! 

 - Amikor Ádám és Éva bűnbe esnek, elrejtőznek és félnek Istentől. Istennek mi az első mondata??? "Az Úr azonban szólította az embert: Hol vagy?" (Ter 3,9) Isten keresi az Ő népét ma is, ahogyan kereste akkor Ádámot is. 

Az ember pedig vágyakozik: 

  • közösségben lenni
  • szabadnak lenni
  • értékesnek érezni magam
  • szeretni és szeretve lenni

Itt pedig felmerülhet a mondás, hogy a "szeretetet ki kell érdemelni". Hát nem! Isten ezt ingyen adja nekünk! Igent mondott rám és minden egyes emberre. Egy jó nagy IGEN-t! Honnan tudom? Benne van a Bibliában: 

Ő alkotott: Zsolt 139,14-15

Ismer engem: Mt 10, 30

Mielőtt megszülettem, tudta, hogy ki leszek: Jer 1,5

Az Ő gyermeke vagyok!! 1Jn 3,1

Megment engem: Zsolt 34, 19

Megajándékoz: Mt 7,11

Örül nekem, ujjong, megszabadít: Szof 3, 17

Terve van velem, ami egy JÓ terv: Jer 29, 11

És így tovább... Érted már? Ő adni akar, megajándékozni a gyermekeit. Ő egy tökéletes apa, akihez odafordulhatok és azt mondhatom: "Abba, Atyánk!", ami annyit jelent "Apuci". 

Isten nem azt kéri, hogy szeresd, hanem, hogy engedd meg neki, hogy szeressen. Szólítsd meg tehát az Atyát, hiszen Ő nagyon szeret Téged! 

Ui: Egy történet az Atya szeretetéről...

Egy börtönből szabadult fiatalember haza akart térni falujába, de nem tudta, hogy visszafogadja-e őt a családja, akikre szégyent hozott tettével. Ezért azt írta szüleinek, a vonat a kertjük mellett megy el, van ott egy nagy fa, arra tegyenek egy fehér szalagot, ha megbocsátanak. Ha nem lesz ott a szalag, le sem száll a vonatról, hanem tovább megy, nem okoz kellemetlenséget. Ahogy a vonat haladt, egyre nőtt benne a feszültség, és nem mert az ablakon kinézni. Egy útitársának elmondta, hogy mi történt vele, és megkérte őt, hogy nézzen ki az ablakon. Kérdezte, hogy van-e a nagy fán fehér szalag vagy kendő? Mire az útitárs ennyit mondott: az egész fa, még a kerítés is tele van fehér kendőkkel… 

abba1.jpgKép: pinterest

Szólj hozzá!

KÖDös blog

2017. augusztus 12. 19:17 - blackbird14

Szeged legújabb, fiatalokból álló dicsőítő bandáját faggattam mindenféle témában. Íme, ahogyan ők látják...

Hogyan alakult a K.Ö.D.? 

Tóth Zoli: Még február végén megfogadtam, hogy Húsvétig minden héten lesz egy alkalom, ahol teret adunk Isten dicsőségének. A legelső ilyen alkalom március 5-e volt, vasárnap. A hely adott volt, hiszen az alsóvárosi plébánián az 5-ös teremben van egy kicsit hamis, de nagyon szuper kis pianinó, így csak a társaknak kellett hangszereket hozni. A legelső alkalmon a felállás a következő volt: Bauer Józsi és Atlasz Márk gitáron, és én zongorán.
Az egész K.Ö.D. így alakult, így kezdődött el. Persze ekkor még nem volt sem az alkalomnak, sem a csapatnak neve, mindkettő később alakult ki. A névadó Noé Benedek volt. Mikor a budapesti Felházra utaztunk fel csapatosan Szegedről, és beszéltünk a szegedi ébredésről, dicsőítő alkalmakról, és pakolásztuk össze a vicces mozaikszavakat, akkor egyszer csak megszólalt Benedek: "Legyen KÖD!"
Síri csend. 
Kifejtette.
Keresztény
Ökumenikus
Dicsőítők
Nos, így alakult ki a K.Ö.D. 

Mi a célotok?

Tóth Zoli: Isten dicsőségébe bevezetni minél több embert. Nemtől, kortól függetlenül. Az alkalmaink nem rólunk szólnak vagy a mi szándékainkról, hanem Istenről. Az Ő határtalan dicsőségéről, szeretetéről.

Kik most a tagjai? 

Tóth Zoli: A tagok eléggé változóak voltak a hetek, hónapok során. Csere volt énekesek, hangszeresek között is.
A jelenlegi felállás:
Noé Dominika - Ének
Pásztor Teréz - Hegedű
Tarjányi Rebeka - Vetítés
Atlasz Márk - Gitár, ének
Tóth Zoltán - Zongora, ének

Hogyan válogattok, szemezgettek dalokat egy-egy alkalomra?

Tóth Zoli: Dalainkat az alkalom előtt mindig átimádkozom, de általában nincs konkrét dallista (a csapat többi tagjai ezt néha sérelmezték is). Teret akarunk adni a Léleknek, hogy ne kössük meg. Isten zabolátlan. Mi sem akarjuk megadott dallistába zárni. Amilyen dal jön, az jön, és ezt a többi zenész egyre jobban tolerálja, bár ez lehet hogy a megszaporodott próbák miatt is van. 

Mennyit próbáltok?

Tóth Zoli: Az elején eléggé random módon csináltuk az alkalmakat. Nem volt próba, nem volt szinte semmi megbeszélés, csak odamentünk, hangoltunk, és piff neki. Aztán kicsit alakult ez is. Minden héten szerdánként összejöttünk este a Bociban, ügyeket intézni, megbeszélni mi vár ránk, jövőbeni dolgok, ilyenek... majd vasárnap az alkalom előtt összejöttünk 2-3 órával. Imáztunk, közösségileg voltunk együtt, majd pedig próbáltunk, új dalokat néztünk meg, illetve azokat a dalokat néztük át körvonalakban amik imában jöttek. Ez sokkal nagyobb magabiztosságot ad nekünk is, illetve a közösségi életet is sokkal jobban fenn lehet tartani. 

Voltak-e konfliktusok közöttetek? Ha igen, hogyan lehet ezt kezelni egy frissen alakult bandában?

Tóth Zoli: Konfliktusok annyira nem voltak. 1 kiemelkedő esetre emlékszem, mikor felsővárosra kerültünk a technika, erősítő, nagy zongora és egyéb finomság közé. Mindannyiunknak új volt a helyzet, és hirtelen meg voltunk lőve, hogy ki mit csináljon, ki hogy pakoljon, mit hova, ilyenek. Akkor volt egy kisebb konfliktus köztünk Márkkal, de az alkalom előtti imában sikerült ezt letennünk, és tiszta szívvel ott tudtunk lenni végig a dicsőítésen.

Hogyan lehet benneteket támogatni? 

Tóth Zoli: Van egy kis fekete zongoránk, ami át lett alakítva perselynek az adományoknak. Nem hirdettük ezt még egyáltalán. Istenre bízzuk a pénzügyeinket is. (Hiszen Lk 1,37) De az tény, hogy szükségünk lenne pár dologra. Jobb minőségű hangszerekre például, mert amik most vannak, nagyon gyorsan hangolódnak, és többször is megesett, hogy dicsőítés közben kellett visszahangolni a gitárt, mert elcsúszott, és szétestünk kicsit.

Hallottam, hogy van táborotok a nyáron. Hogyan telt és miért volt szükséges?

Tóth Zoli: Igen. Táborunk már volt. Július 20-22 között sikerült leszervezni egy kis tábort Alsóvároson. Volt alkalmunk dalokat felvenni, közösségileg épülni, próbálni, együtt lenni Istennel, és egymással is. Nagyon mély volt! És abszolút itt volt az ideje, hogy több időt is együtt legyünk.

Tarjányi Rebeka: Igen! Július 20-22 között került megrendezésre a KÖD tábor, ami alapvetően azért jött létre, hogy a szolgáló csapatot egybegyűjtse. Ez alatt az idő alatt jobban megismertük egymást. Nagy hangsúlyt kaptak a játékok, illetve az olyan bravúros esetek, mikor közösen kellett összedobnunk a kaját. Isten nagyon jó hangulatot adott közénk, sokszor egyszerűen csak dőltünk a nevetéstől! :)  A csapat sokkal jobban összerázódott, barátságaink elmélyültek. És természetesen az ima, a dicsőítés és a gyakorlás sem maradt ki egy-egy napból. Rájöttünk, hogy nagyon is fontos, hogy legyenek ilyen alkalmaink, mikor huzamosabb időt együtt töltünk. Ilyenkor tanulunk meg igazán egymásra és Istenre is hangolódni.

kod.png

Mi a tervetek szeptembertől? 

Tóth Zoli: Szeretnénk folytatni azt, amit elkezdtünk, visszatérünk a heti dicsőítésekhez. Nincs nagyobb tervünk, minden amilyen alkalmunk van, Istennek köszönhetünk. Rábízzuk teljesen az egészet.

JÓ HÍR! Ha találkozni szeretnél a bandával és benned van a vágy, hogy dicsérd az Urat jó helyen jársz. A Tágas Tér Fesztiválon péntek este, Pintér Béla előtt lesz egy blokkja a K.Ö.D.-nek, valamint szeptemberben újra lesznek Szívvel Lélekkel alkalmak. :) 

Milyen programokon találkozhatunk veletek, voltak-e különleges alkalmaitok?

Tóth Zoli: Volt több különlegesebb alkalom is, ahol szolgáltunk. A legelső Házi Felház Szeged alkalmon mi szolgáltunk, és ez volt nekünk is az első különleges, nagyobb szolgálatunk. Aztán a Tágas Tér Fesztiválra való felkészülés keretén belül is volt egy külön alkalmunk, illetve első pénteki dicsőítésen is zenéltünk már a piarista kápolnában. De voltunk például Kübekházán is: egy teljes lelki napra hívtak minket szolgálni. A Lélek Éjjele keretén belül is szolgáltunk, de a legutolsó Szívvel Lélekkel alkalom volt egészen speciális. Kihirdettük, hogy bárki, aki csak akar, jöhet és szolgálhat velünk. Ennek az alkalomnak a kapcsán kicsit elgondolkoztunk a jövő képünkön is.

A szolgálatot/elhívást hogyan élitek meg, van-e rajtatok felelősség, milyen érzés Istent szolgálni?

Tóth Zoli: Szerintem nagyon pozitívan. Egyre és egyre inkább felnövünk a “feladathoz”, és ez a fajta fejlődés nagyon fontos számunkra is egyénenként és csapatként is. Elején emlékszem görcsbe ugrott mindannyiunk gyomra, mikor megláttuk mennyien vannak a Házi Felházon, de azóta sok mindenen túl vagyunk és egészen felemelő érzés azt látni, ahogy külön, és együtt fejlődünk Istenben. Van felelősség, persze, hisz mi vezetjük be a résztvevőket Isten jelenlétébe, és egyszerre figyelni arra, hogy ki hogy van ott, hogy mit sugall a Lélek, és hogy mit játszunk kicsit nehéz, de Isten ebben is épít és ebben kell benne maradnunk. Ez a lényeg.

Tarjányi Rebeka: A szolgálatban hatalmas felelősség van, hiszen Istenhez szeretnénk elvezetni az embereket. Ezt nem mindegy hogyan tesszük, illetve hogy milyen szívvel. Ha szolgálatunk mögött nincs lelki háttér (ima), alázat és hit, akkor dicsőítésünk csak kiüresedett zenélgetés és szolgálatunk nem ér semmit. Akkor tudjuk elvezetni az embereket az Úrhoz, ha mi már ott vagyunk. Épp ezért a szolgálatunk nem ott kezdődik, mikor kiállunk a sokaság elé, hanem otthon, a csukott ajtónk mögött, a szobánk csendjében, mikor egyedül Istenre figyelünk. A szolgálat sosem érzés kérdése. Személyes tapasztalatom, hogy vannak olyan időszakok az életemben, mikor egyáltalán nem érzem Isten jelenlétét, se a csendes imában, se a dicsőítésben. Természetesen az Úr ilyenkor is formál engem (talán ekkor a legjobban), hogy hitem ne labilis érzéseken alapuljon, hanem a szilárd tudaton, hogy Isten szeret engem, minden körülmény közepette és ezt már annyiszor a tudtomra adta; Ő soha nem változik. Ha ezt az eszembe vésem, akkor mindenkor öröm és béke lesz a szívemben (még akkor is ha lelkem alapvetően szárazságot él meg) és szolgálni “jó érzés” lesz. Hisszük, hogy mi a K.Ö.D arra kaptunk elhívást, hogy tehetségünkkel felemeljük az Úr nevét itt Szegeden. És hogy példát mutassunk: igen, vannak fiatalok, akik mindennél jobban szeretik Istent, és az életüket nem tudják nélküle elképzelni.

Köszönöm a válaszokat és sok áldást a K.Ö.D. minden tagjának, az alkalmak résztvevőinek! 

Kövesd nyomon a K.Ö.D.-öt:
- Facebook:  Dicsőítő Szív - Szeged
- Facebook:  KÖD
- Instagram: @k.o.d.worship

Ha még többet szeretnél megtudni: korábbi bejegyzés egy Szívvel, Lélekkel alkalomról itt


keresztenyokumenikusdicsoitok.jpg

Szólj hozzá!

5+1 kedvenc keresztény YouTuberem

2017. augusztus 04. 15:54 - blackbird14

Összeszedem azokat a klassz YouTube csatornákat, amelyeket rendszerint nézegetek. Lássuk...

1. kirbyisaboss - Kirby Minnick (angol) 

Először egy olyan videójára találtam rá, amelyben tanúbizonyságot tesz...egyből megérintett a története. Azóta folyamatosan követem és egyre jobban megtetszik az, ahogyan érthetővé és menővé teszi a kereszténységet. Beszél a Bibliáról, beszél a szerelemről, a hitéről és ahogyan megéli a kereszténységet. Ő angolul beszél, de egészen érthetően veszi fel a videóit, így nagyrészt majdnem mindent megértek belőle. Őszintén, a vallást nem szégyellve kiáll, és elmondja például, hogy egy baleset után hogyan köszönte meg Isten gondviselését, vagy hogyan kéri Isten áldását a jövendőbelijének és a jövendőbeli gyermekei számára. 

Kirby tanúságtétele:

My Testimony || How I Came to Jesus

2. Hamar Donát (magyar) 

Hamar Donát tavaly december óta az egyik kedvenc videósom, bár mostanában ezen a téren nem aktívkodik, a budapesti Grace Home-ban szokott előadást/tanítást tartani. Szeretem a könnyed hangvételű, jól összevágott videóit. Viccesre veszi a komoly témákat, mégis ez teszi őt különösen érthetővé. Iratkozzatok fel a csatornájára, én ezalatt a fél év alatt is sokat tanultam tőle!

Hamar Donát egyik videója a házasságról:

23 ÉVESEN HÁZASODTAM - ÉS KIRÁLY!!

3. Coffee and Bible Time (angol) 

Ez a csatorna igazi csajos-Bibliás-kávés kánaán. Juj, nagyon szeretem ezt a két csajt, ahogyan megmutatják, ők hogyan is tanulmányozzák a Bibliát, melyik a kedvenc részük, vagy hogyan készítenek imanaplót. Maga a hangulata, a design, a háttér.... minden annyira egyedi, hogy első megnézésre ki szerettem volna színezni az egész Bibliámat! :D Általuk jöttem rá, hogy a Bibliát többet...jóval többet....kellene olvasnom. Inspiráció az egész csatorna, tőlük is sokat tanultam.

Coffee and Bible Time - Ashley bemutatja a Bibliáját:

Bible Walk Through! // Coffee and Bible Time

4. Heaven On Earth (magyar)

Egyszerű, brutálisan őszinte, hidegkirázóan aktuális. Ez a lány olyan, mint én vagy te. DE! Fogta magát és a YouTube-ot használja arra, hogy magyarok és nemzetek millióihoz eljusson Isten üzenete. A depresszióból felépülve Isten dicsőségére tanítja a nemzedéket, megosztja értékes gondolatait. Volt, hogy egy-egy videót végigsírtam, vagy csodálkoztam, hogy egy ilyen kis törékeny, visszahúzódó lány hogyan állhat elő ilyen okos gondolattal, vagy éppen ilyen erős kijelentéssel. Aztán rájöttem, hogy ez igenis az Úrtól van... Talán nincs semmilyen tapasztalata videózás terén, de csatornája mégis értékesebb, mint egyes híres sztárok videói. 

Éva éppen a depresszióból való szabadulásáról mesél:

Válogasd meg a gondolataid!

5. Girl Defined - Kristen Clark és Bethany Baird (angol)

Az alábbi videót láttam először tőlük, még mielőtt a 777blog.hu is lefordította volna (cikk itt). Kristen nem semmi, hogy őszintén beismeri ő mit hibázott el, mit csinálna másképp a házassága előtt. Megfogott, hogy milyen tisztaság, őszinteség és összeszedettség jellemzi a videót és magát Kristent, aki mesél. A többi videójuk között az öltözködés is szerepel, bár az a videó számomra csak egy bizonyos szintig rokonszenves. Őket folyamatosan nem követem, de szívesen hallgatok bele a házasságról, szingliségről, randizásról szóló felvételeikbe, és olyankor megnyugszom, hogy "Okés, nem vagyok egyedül, hogy így vagy úgy gondolom." :)

Girl Defined: 6 dolog, amit minden keresztény lánynak tudnia kell a házasság előtt

6 Things Every Christian Girl Needs to Know Before Getting Married

+1 kedvenc: 777 blog videók

KV. Nem kávé, hanem kérdések és válaszok. :) Hodász András atya (Ifa) válaszai a kérdéseinkre. Bárki tehet fel kérdést és biztos választ kap egy videó keretein belül. Vicces, könnyed, fiatalos, rávezető videók, amelyek 5 perc alatt megnézhetőek. Klassz kezdeményezés! 

KV - Ördögűzés, kötelező házasság, pap leszek

camera.jpg

Helyezd a fókuszt Istenre! :)

 

Kép: picjumbo.com

Szólj hozzá!

Ennek így kellett lennie

2017. július 29. 17:41 - blackbird14

Hihetetlen találkozás a táborban

Július 6-9. között került megrendezésre a Katolikus Ház szervezésében Szegeden a Kapcsolódj be te is! szociális jellegű tábor. Ez egy olyan nyári találkozó volt, melyre a programban már részt vett fiatalokat hívták, de persze olyanokat is vártak, akik csak jól akarták érezni magukat és itt egy kicsit bele tudtak kóstolni ebbe a projektbe. Hadd meséljem el, hogyan is tapasztaltam meg ebben a táborban a mások által szimplán sorsnak tulajdonított, számomra inkább "Isten is így akarta" találkozást.

A tábor alatt a kollégiumban vártam a szobatársamra és azon morfondíroztam, hogy kivel tölthetem el ezt a 4 napot egy szobában. Táskája az ágyán hevert, de ő sehol sem volt. Számomra mindig is számított, hogy kivel osztozkodom, ki az, akivel úgymond egy fedél alatt fogok aludni. Nem elhanyagolható, hogy 18 évesen voltam először táborban, addig nem mertem sehova sem elmenni... azóta viszonylag jól bírom a táborozást, de sátrazni még most sem szeretek. Ebben a kíváncsiságban kezdődtek el a programok, majd ebéd előtt kicsivel körbekérdeztem, hogy valaki nem ismeri-e Kittit? Miután végre rátaláltam, egymás mellé ültünk és beszélgetni kezdtünk, aminek érdekes végkifejletét sosem fogjuk elfelejteni...

Teljesen belemerültünk egymás mondandójába, ugyanis ugyanabba az iskolába jelentkeztünk, ugyanazok a terveink a jövőre nézve, mezőgazdasággal foglalkoznak, ahogyan mi is, és pontosan úgy hívják, ahogyan a kisebbik húgomat. Már mindenki majdnem kész volt az ebéddel, de belőlünk csak ömlöttek a szavak. Később kiderült, hogy ő gyulai, ugyanaz a kedvenc filmünk, a virágunk és verseket ír, ahogyan én. Mintha kettő lenne belőlem! :) 

Nem tudtunk mást mondani, mint hogy ez életünk egyik legbizarrabb beszélgetése, és egyre furcsább és furcsább lett a tábor során! :D Volt, hogy már csak nevetni tudtunk egymás mondatain, hiszen a "Nekem is!", "Én is!" felkiáltások után már nem tudtunk mást mondani és volt, hogy kirázott a hideg, miközben újabb hasonlatosságra derült fény. Megtudtam, hogy idén a főiskolai elbeszélgetésen és pár évvel ezelőtt is láthattuk egymást a Szent Gellért napon, csak ekkor még ismeretlenül elmehettünk egymás mellett. Illetve előző vasárnap ugyanazon a misén voltunk itt Domaszéken, mert ő táborozni volt a Zöldfáson...

Mindebből arra következtettünk, hogy Isten nagyon is azt szerette volna, hogy mi találkozzunk. Igazán különleges élményben volt részünk ezalatt a négy nap alatt, nem sok embernek adatik meg, hogy hozzá nagyon - túlságosan is - hasonló lélekkel találkozzon. Velem egyszer már fordult elő ilyen, de ez újra és újra különös izgalommal tölt el. Komolyan, mintha Isten pontról pontra eltervezte volna, hogy mi egy szobába kerüljünk és rájöjjünk, milyen értékes is a másik!

***

Január van, a vizsgaidőszaknak majdnem vége, a Facebookon görgetek. Egyik barátom lájkolt egy bejegyzést, érdekel, rákattintok: "Gyakornoki lehetőség a KatHáznál" Megkérdezem a barátnőimet, belefér-e ez a lehetőség az utolsó félévben, azt mondják próbáljam meg. Elhatározom magam, megírom életem első motivációs levelét. Elküldöm. Pár hétre rá hevesen küzdve 'írom' szakdolgozatom első oldalait, csörög a telefon, hogy mikor tudok menni interjúra. Gondolkodom...hova is? Volt szó interjúról? Jaj, mikor is? Oh, igeen... a Katolikus Ház. Hát, elmentem életemben először egy interjúra. Pozitív élmény, szerintem jól sikerült. Délután írtak, hogy mehetek. Az utolsó félévemben volt szerencsém olyan közegben kommunikációs gyakornokként tevékenykedni, amelyről mindig is álmodtam. A Katolikus Ház által jutottam el ebbe a táborba...tehát ha nagyon vissza kellene vezetnem az egész találkozást, januárban egyetlen kattintással kezdődött minden. :D

Ennek így kellett lennie... ahogyan a címben is láthatjátok, annyira minden összepasszol, hogy Istent igazából ilyen helyzetben egy fotelben tudnám elképzelni, ahogy hátradőlve mosolyog azon, hogy mi butácskán visszagondolunk mikor is találkozhattunk először. Mert Ő mikor még meg sem születtem, azóta ismer engem, azóta gondomat viseli, terelget szépen lassacskán, persze ha engedem neki. Ez alatt a 4 nap alatt  szorosabb baráti köteléket el sem tudta volna képzelni: 2 lány, akiknek élete, ízlése annyira hasonló, mintha egy lélek lennének. Nagyon ritka az ilyen, de én elmondhatom, hogy több ilyen ember is van az életemben. Nagyszerűbb ajándékot, mint ez a barátság, nem is kaphattam volna ebben a táborban! Köszönöm Istenem! 

Részletek a Kapcsolódj be te is! táborról:
- igazából ez egy nemzetközi tábor volt, mivel németek, románok, horvátok és magyar résztvevői voltak
- a Gen Rosso olasz együttessel 2 nap alatt alkottunk meg egy műsort: zenés, énekes és táncos workshopokon keresztül egyórás műsort raktunk össze, amit Szegeden a Dugonics téren mutattunk be
- kiscsoportokban fedezhettük fel a várost és beszélgethettünk 
- volt reggeli elmélkedés is, melyen az aznapi mottót ismertették, pl. Do your best! - Hozd a legjobb formád!

További részletek: Itt

19884180_1594963943856810_6001855093605238640_n.jpgKép forrása: Facebook

 

Szólj hozzá!

Értéktelen vagyok?!

2017. július 21. 15:41 - blackbird14

Mindenkinek vannak néha elszomorító gondolatai, amikor a végtelenségig tudnánk sorolni a negatív tulajdonságainkat, a világ szörnyűségeit, igazságtalanságait és a saját életünk értéktelenségét. Ebben a bejegyzésben P. Gabi írását olvashatjátok erről a témáról. Ahogyan ő látja....

"...Értéktelen vagyok. Semmit sem számítok. Senkinek sem vagyok fontos. Engem nem szeretnek. Nincs szükség rám. Nem kellek. Jobb lenne, ha nem lennék. Semmire sem vagyok jó. Nincs haszna az életemnek..."

Ilyen és hasonló gondolatok hada árasztott el aznap is, mikor ön-megvetésem közepette a Lélek megértette velem, miért is hazugság a Sátán suttogása. Persze én észből tudtam nagyon jól, hogy a Szentírás termédek helyen  tanúskodik értékességemről, és az Atya irántam való szeretetéről, számomra ezek mégiscsak üres szavaknak bizonyultak, mert a fejemben állandó kérdések hada sorakozott megdönteni mindezt.
Hol tapasztalom ezt meg a való életben? Akkor miért történik velem ennyi rossz? Akkor miért nem érzem, hogy szeretnének? És még végtelen kérdés... 

A Sátán hazudik. Hogy miért vagyok ebben annyira biztos? Hiszen, ha valóban értéktelen lennék, miért foglalkozna velem pont a Sátán? Mit érdekelné őt, hogy élek, vagy halok?! Avval, hogy ilyesféle gondolatokat igyekszik elhitetni velem a gonosz, pont evvel hazudtolja meg magát. Hiszen pont ő az, aki harcol értünk, hogy nehogy a Jóistenéi legyünk. Mert kellünk neki. Ahogy a Jóistennek is. Hiszen a Sátán nem hülye, nem harcolna értünk, ha simán megkapna bennünket. 

Gondoljunk csak bele! A világon a két leghatalmasabb erő, az Isten és a Sátán harcol csakis miértünk. Egyenként, mindannyiunkért! Akkor már hogy lennénk értéktelenek? Monumentális méretű küzdelmek folynak, "csupán" a lelkeinkért. 

Nem is akármilyen küzdelem. A rossz oldal pillanatról pillanatra ott van mindenhol és igyekszik beférkőzni a gondolatainkba és megnyerni magának, míg Jézus az életét adta értünk a küzdelemben. Értéktelen ember akiért ekkora harc folyik? Akiért tökéletesen ártatlan élet áldozza fel önmagát?

Hogy lennék értéktelen, mikor a világmindenség két leghatalmasabb ereje, maga a JÓ és a ROSSZ küzd értem? 
Annyira számítok, annyira számít az az egy lélek, aki én vagyok, hogy mindent megtesz értem hogy magájénak tudjon az a legősibb ellentét, ami mindent meghatároz. 

kép: https://www.google.hu

Szólj hozzá!

Imanapló

2017. július 13. 17:26 - blackbird14

Írj levelet Istennek

Mi is az az imanapló? Mire való? Mire használom? Hasznos vagy nem? Ahogy én látom...

Amióta bekerültem egy szegedi közösségbe, azóta sok új dologról hallottam. Ezek közül az egyik az imanapló. Először a húgomnak lett, majd nekem is megtetszett. Hogy mi ez? Egy füzet, de nem akármilyen!

Egy füzet, mely lehet vonalas, négyzetrácsos, sima, pöttyös...ahogy jól esik. Nekem vonalas, olcsó füzetkém van. Ebben Istenhez/Istennek írok leveleket, megosztom vele az örömöm, szomorúságom, dühömet, hálámat. Imádságokat is írok, rajzolok bele, verseket fogalmazok meg. Nem vezetem mindennap, csak mikor eszembe jut, amikor úgy érzem szükségem van rá. 

Amióta pedig próbálom egyre jobban elmélyíteni a hitemet, és imádság közben kapok egy-egy igerészt, azt is ebben jegyzem fel. Ha megtapasztaltam a bőrömön a Szentlélek érintését, azt is leírom, hogy mikor mélyebb időszakban vagyok, visszaolvashassam, hogy igenis létezik a Szentlélek, igenis tapasztaltam az életemben!

Hasznos kis füzet: mikor most tavasszal egy kissé eltávolodtam Istentől, kezembe került a szekrény mélyére rejtett imanaplóm és felnyitva egy új tapasztalat ért. Mennyi mindenen jutottam túl Isten segítségével és mennyi mindent adott már nekem életem folyamán és mennyi mindent ígért meg nekem! Tudatosult bennem az imáim által, amiket nem sokszor olvasok vissza, hogy végül Isten tényleg annyira jól szervezi az életemet, hogy nem kell nagyobb szervező számomra. Fogtam a kezemben, lapozgattam, néztem a félig pálcikaemberekként megrajzolt ábrákat, a színes filcekkel és cifra betűkkel átírt lapokat és rájöttem mennyire szeretem Istent. Hogy általa milyen erős voltam, hogy minden problémán túljutottam, hogy aki ezeket az imákat írta, mennyire kereste Istent, mennyire vágyott rá. Minek hiszek a gonosznak, ha Isten már ebben a füzetben legalább 30x megmutatta, hogy úgyis Ő nyer(t) meg minden csatát? Imák a diplomáért, a családért, jövendőbeliért, a vizsgákért, a barátokért, a gyógyulásért, Szegedért, a döntéseimért stb....

Ha megragadott egy film, egy tanítás mondata, egy zene szövege azt is leírom, hogy emlékezzek rá: ezáltal is szólt hozzám az Úr. :)

imanaplo.jpgSaját képek 

Amikor haragszom Istenre, akkor is ebbe a füzetecskébe írok. Ezeket visszaolvasva viszont rosszul esik látni, hogy ilyeneket írtam Jézusról, hogy milyen durván számon kértem Őt. Ebből az írásból okultam a legtöbbet, mely fájdalommal tölti el a szívem, hogy valószínűleg ha nekem ennyire rosszul esik, vajon hogy fogadhatta ezt az Atya. Ez az egyetlen negatívuma...hogy néha látom azt a dühös, mérges, gonoszsággal teli énemet is a lapok között...de aztán a következő lap megint Isten dicsőségégéről és megbocsátó szeretetéről szól. Ebből is látszik, hogy valamikor nagyon közel vagyok hozzá, valamikor pedig nagyon messze.

Nem gyöngybetűkkel írok Neki, nem ésszel...hanem a szívemből. Ami bennem van. Néha megáll a kezem, és teljesen mást írok, mint amit szerettem volna. Van hogy írás előtt imádkozom és úgy írom a levelet, hogy vajon Isten mit üzenne a helyzetemben. Csak vesd papírra ami benned van, Isten látja és hallja az imáidat! Tudd, hogy abban a pillanatban megkapta, mihelyt a tinta a papírra került, mihelyt a szó megfogalmazódott a szívedben! 

Mikor pedig végeztem az imanaplóba írt imával, sokkal nyugodtabb vagyok...érzem azt, hogy kiírtam magamból azt, ami nyomta a szívemet. Mert nekem sokszor írásban sokkal könnyebb imádkoznom, mint szóban. A teleírt lapokat pedig néha jó visszaolvasni...jó látni azt, hogy Isten van és vezeti az én bonyolult életemet is. :)

Isten várja a leveledet! Végy egy füzetet és kezdj bele...írd le azt, ami benned van!

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása