Június 4-én, Pünkösd vasárnapján volt az alsóvárosi templomban A Lélek Éjjele virrasztásos esemény, melyre egész héten készítettem a szívemet. Nagyon vártam, mégis rosszul éltem meg, de nem az esemény miatt, hanem mert a gonosz úgy gondolta, hogy egy kicsit most megkavarja az életem. Ez talán egy személyesebb blog lett, sajnos én sem így terveztem. Nem minden dicsőítő alkalom ugyanolyan, van amikor távolabb érzem magamtól az Urat, és van amikor nagyon közel. 

Ahogy a jelenlegi életem áll
Túl a szakdolgozat megírásán, stresszelve az államvizsgára és gondolkodván a jövőmön, egyáltalán nem a nyugalmas hétköznapokat élem meg. Várok minden Istennel találkozós alkalmat, mert olyankor mindig valami furcsa erőt kapok, ami fellelkesít és eltüntet minden kételyt az életemből. 

Ahogy a Pünkösddel állok
Nem nagyon értettem a Pünkösd lényegét és talán még most sem értem igazán. Nyolcadikban aki szeretett volna, az megbérmálkozhatott és hát gondoltam, miért is ne. Ezt azóta is bánom, de szerencsére már egy csomószor megérintett a Szentlélek, szóval olyan, mintha újrabérmálkozhattam volna általa :) Aztán csak később jöttem rá, hogy a mostani baráti körömben inkább akkor mennek el bérmálkozni, mikor úgy érzik készen állnak rá, ami sokkal érettebb felfogást és nagyobb Szentlélek-várást eredményez. Az ünnep, mint Pünkösd fontos volt az iskola alatt, mert nincs suli. Egyetemen persze ugyanolyan nap, mint a többi: tanulós. Mégis számomra a megtérésem óta a Pünkösd egy hatalmas dicsőítésnek felel meg, legalábbis én így képzelem, ahol "a mindnyájan együtt voltak"-on van a hangsúly, az alkalmat közösen megélni, és együtt hívni a Szentlelket. Ez egy testvéri vagy közösségi ünnep, melyre a meghívó a Szentlélektől van. Csak eddig nem sikerült ezt megélnem sehogy sem...és most sem jött össze. 

Ahogy a Biblia írja
Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket. Ez idő tájt vallásos férfiak tartózkodtak Jeruzsálemben, az ég alatt minden népből. Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg verődött össze. Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek. Nagy meglepetésükben csodálkozva kérdezgették: „Hát nem mind galileaiak, akik ott beszélnek? Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén? Mi pártusok, médek, elamiták és Mezopotámiának, Júdeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, Frígiának, Pamfíliának, Egyiptomnak és Líbia Cirene körüli részének lakói, a Rómából való zarándokok, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit.” Csodálkoztak, és ezt kérdezgették egymástól: „Mi lehet ez?” Mások gúnyosan megjegyezték: „Teleitták magukat édes borral.”

Ahogy a mostani Pünkösd telt
A Lélek Éjjele miatt az elsőpénteki dicsőítésre sem mentem, mert az már sok lett volna a tanulás mellett. Szóval nyitott szívvel vártam már a vasárnap estét. Indulás előtt összevesztünk a családdal, úgyhogy így indultunk el a húgommal. Ez elég rosszul érintett mindkettőnket. Aztán az autó egyik lámpája kiégett, Eszti pedig még nem annyira rutinos sofőr, és tudtuk, hogy a visszaúton biztosan sötét lesz, és így veszélyesebb vezetni. Mintha minden akadályozta volna, hogy eljussunk erre az estére. A templomban már elég sokan voltak, a zenei szolgálatot ekkor a K.Ö.D. adta. Sajnos ezek után a belehelyezkedés sem ment könnyen, folyton eszembe jutott, hogy másfél hét múlva államvizsga, otthon vár egy lezáratlan beszélgetés és most csak Istennel szeretnék lenni, de abban a pillanatban Őt éreztem a legmesszebb magamtól. Csak 10 perc volt. Legalábbis annyinak éreztem, amikor teljesen át tudtam adni magam a Szentléleknek. Se több, se kevesebb. Akkor egy kép ötlött a fejembe: egy lámpasor volt a fejem fölött az utamon, a hátam mögött is és előttem is. De csak a fejem fölötti égő világított, a többi nem. Az út végén természetes fény ragyogott. Ez arra enged következtetni, hogy Isten ott van velem az adott élethelyzetemben. Az Ő ragyogó fényére koncentrálva, nem számít hogy mögöttem és előttem milyen sötét van, az adott pillanatban Ő az, aki velem van. 

De más pillanat nem volt. Kijöttem és a téren beszélgettem a barátaimmal, akik szintén nagy problémával küszködve jöttek el erre az estére. Ha a gonosz jön, akkor nagyon jön...de én próbálkoztam. Visszamentem a templomba és énekeltem, leültem a szőnyegre, imádkoztam. De elment a hangom, fájt a fejem és rájöttem, hogy az is zavar, hogy templomban vagyok a megszokott terem helyett. Ezt az estét esélyünk sem volt megmenteni, a sok megoldatlan ügy teljesen befészkelte magát a fejünkbe. A legkönnyebb utat választottuk: 3/4 11-kor eljöttünk.

Isten végig ott volt velem, olyan dalt küldött nekem, amire épp szükségem volt, olyan képet mutatott, ami erőt ad most, és olyan embereket adott mellém, akik támogatnak. Mégis a gonosz győzött ebben a csatában, de nem engedem én sem, és Isten sem, hogy a szellemi háborút fölöttem ő nyerje meg. Isten fia, Jézus már győzött a kereszten, én már rég nem vagyok vesztes. Csak ezt a sátán mindig elfelejteti velem a problémák közepette, de erre újra és újra emlékezni kezdek, például mikor rápillantok az ágyam fölötti keresztre. 

Az eseményről
Az alkalom 20 órakor kezdődött és hétfő hajnali 2-ig tartott. Szeged dicsőítő csapatai váltották egymást, folyamatos volt Isten dicsérete. Az eseményre bárki betérhetett és aki szeretett volna, közbenjárást is kérhetett. Habár én nem voltam jelen 100%-osan az estén, de nagyon jó program volt abból a szempontból, hogy megszólította az embereket, összehívta a közösségeket, közösen imádkoztunk a Lélekhez, hogy ajándékait és erejét árassza ránk. Még több ilyen összefogást, még több teret a Szentléleknek! Legyen minden dicsőítés Pünkösd! :) 

Facebook-esemény: ITT