Mikor már 23 éves létemre azt hittem, hogy totálisan ismerem magam - már amennyire az ember egészségesen tisztában lehet önmagával - szembesültem néhány kihívással, ami eléggé felbolygatta az életemet, változásokba hívott. Ehhez viszont mélyen önmagamba kellett nézni, visszacsatolni az eddigi ismereteimet magamról.

Kérdezte már tőled valaki, hogy mi az a testeden, amit ha lehetne, megváltoztatnál? Vagy mi az, amit soha, mert szépnek, jónak vagy egyedinek tartod? A tulajdonságaiddal hogy állsz? Ismered magad, hogy különböző stresszhelyzetekben hogyan reagálnál? Tudsz racionálisan dönteni? Úgy tartják, először meg kell ismerned Istent, saját magadat, majd csak azután tudod megismerni a párodat. Mennyire ismered magad?

Egészen eddig azt hittem, én egészen jól. De mikor az életben egy-egy választóponthoz érkezik az ember, rájön, hogy ha bármit is tesz, akkor sem marad ugyanaz az ember, aki egykor volt. Én éltem már át ilyen nehéz időszakokat és talán most is egy ilyen szakaszában vagyok az életemnek. Ezek a kísértések, a próbák, a nehézségek, melyek által - ha jól vesszük az akadályokat - növekedhet a hitünk, fejlődhet a jellemünk. Január eleje óta szárazságban voltam, ami azt jelenti, hogy nem nagyon tudtam imádkozni vagy ha Istenhez fordultam, nem éreztem az Ő jelenlétét, nehezen éltem meg a hitem. Nem tudtam belehelyezkedni a dicsőítésekbe, ezért sokszor inkább el sem mentem rájuk. Tudatosítanom kellett magamban, hogy Jézus akkor is ott van, ha nem érzem a jelenlétét, érdektelen vagyok a dalok iránt vagy ha egyszerűen nem kapok választ az imáimra. Ekkor is szembe kellett néznem magammal: vajon csak akkor hiszek Istenben, ha Ő üzen, válaszol, megérint?

Azután az élet egy új szakaszában, mikor úgy érzed megtaláltad a társadat, általa megláthatod magadat az ő szemében. Ő tényleg így néz rám? Így lát engem? Vele máshogy vagyok önmagam, mégis az a legjobb énem, aki lehetek. A nehézségeket és a próbákat most már közösen oldjuk meg, de különböző módon éljük meg mindketten. Egy új kapcsolattal új, eddig nem igazán átélt érzésekkel találkoztam, melyek nagy vihart kavartak bennem. Valamelyek romboltak, mások építettek engem. Mi a féltékenység? Mi az irigység? Mi az elfogadás? Mi az önzetlen szeretet? Mi az odaadás? Mi a kitartás? 

A legutóbbi első pénteken, március 2-án különös Isten-tapasztalásom volt a szentségimádás közben. Nem tudtam szolgálni sem, csak ültem a padban és néztem Jézust. Igazából hátra akartam menni, hogy kicsit egyedül legyek, de egyszerűen nem bírtam mozdulni. Ott maradtam és csak néztem, néztem... Annyi minden kavargott bennem, amiket még magamnak sem vallottam be. Arra szólított a Lélek, hogy adjam át neki ezeket. Halkan, reszketve, jól megfontolva kimondtam azt a pár érzést, ami bennem volt és fojtogatott... Éreztem, ahogy a Lélek ezeket kiszippantja belőlem és Isten örül, hogy én egyre szabadabbá és szabadabbá válok. Nekem viszont fájdalmas volt minden egyes kimondott szó. Tudtam, hogy Isten így szeret, ahogy vagyok és arra szólít, hogy ismerjem meg önmagam. Mert igazából nem is sejtem ki vagyok az Ő szemében.
Ez nagyon szíven ütött, mert becsaptam magam, elhitettem magammal, hogy egyes dolgok nem érdekelnek, nem fájnak, közben pedig igen. Pontosan olyan ember lettem, amilyen nem akartam lenni. Micsoda irónia. Szerencse, hogy van egy Istenem, aki újra és újra felnyitja a szemem, hogy ha el is tévedek, térjek vissza a Hozzá vezető útra!

A márciusi Felházon újabb tapasztalás ért, Isten üzent egy közbenjáró ember által. Az a lány nem ismert engem, én sem őt, de imádkozott értem és nem is tudja, mennyire jól használta őt az Úr. Az önképemről mesélt nekem, én pedig majdnem összerogytam: a felismeréstől, az igazságtól, igazából meg is ijedtem és fura, de öröm is volt bennem, milyen jól ismer engem az Úr. Persze egyből el kezdtem sírni... Egyetlen mondatot osztanék meg, mely nagy hatással volt/van rám: "Jézus, mutasd be őt saját magának!" Mennyire, de mennyire a mostani életemre vonatkozik ez a mondat!! Engedem Istennek, hogy formáljon vagy elzárkózom előle? Kő vagyok, mely változatlan? Vagy virág, mely egyre csak nyílik?

A körülmények folyamatosan változni fognak életünkben. Meg kell maradnunk abban, hogy Isten Jó és nem visz bele nagyobb csatába, próbába, mint amit ne nyernénk meg. Növekedni kell hitünkben, mert nem maradhatunk anyatejen, ha Isten királyi lakomát szán nekünk. Ha elsőre nem megy, ki kell tartanunk és tanulnunk a hibáinkból. Ez pedig az önképünkre is igaz: folyamatosan változni fog, de soha nem szabad elfelejtenünk, hogy az Atya gyermekei, örökösei vagyunk!!! Király a mi Apukánk! Néha pedig fel kell néznünk Jézusra és megkérni Őt: Kérlek, mutass be engem magamnak, drága Jézusom!