Elmegyünk a Felházra? Milyen jármű visz el a Csörsz utcába? Lekéstük a buszt. Miért nem indul a vonat? Hol a trolimegálló? Így tapasztaltam meg Isten gondviselő szeretetét egy utazás közben...
A szeptember 15-én tartandó budapesti Felházra szerettem volna eljutni, viszont egyedül nem akartam elmenni. Aztán a Föld Sója közösségembe érve elszóltam magam, hogy milyen jó lenne, ha felmennénk. Akadt is két ember, akivel összefogtunk és péntekig megszerveztük azt, hogy bármi áron, de feljutunk.
- Nekem 15-én délelőtt volt a tanévnyitó a főiskolán, így nem tudtam már hazajönni és visszaérni a vonatra. A barátnőm volt olyan kedves, hogy addig náluk lehettem, átvettem az ünneplő ruhám és csináltunk szendvicseket is.
- Odafelé a vonat megvolt, viszont visszafelé nem tudtuk hogyan jöjjünk, ugyanis hajnali vonattal két lánynak elég veszélyes lett volna hazautazni. Végül ez is megoldódott, mi is ott aludhattunk a sülysápi barátainknál, ahogyan a többiek.
Így indult neki négy fiatal péntek délután Budapestnek. A vonaton két ismerőssel is találkoztunk, és velük sztorizgattunk egy kabinban. Majd felérve Budapestre villamosra szálltunk és mint az édesszájú a cukrászdában, úgy ámultunk a hídon a gyönyörű Parlament láttán. Hiába, vidékiek vagyunk. Leszálltunk és a menetrend app-ot használtuk ahhoz, hogy eljussunk a Csörsz utcába...a járatot megtaláltuk, de nem találtuk a megállót. Kértünk segítséget az emberektől és némi félreigazítás után, de odataláltunk. Ekkor megpillantottam a Lelkes Napos kiscsoportomból az egyik lányt. Ő is a Felházra igyekezett, és nagyon szívesen segített nekünk, még a visszafele használatos közlekedési járatokat is elmagyarázta...amit nem használtunk végül, de majd azt is elmesélem. :D
Megérkeztünk a Felházba. A fiatalok fogadtak minket, nagyon klassz dicsőítő banda volt és persze ért minket pár meglepetés az este folyamán. Tudtuk, hogy okkal vagyunk ott. Istent dicsérni...már csak azért is, hogy eljutottunk ide. Találkoztunk a Sülysápi Imádság Házából az ismerőseinkkel és Szegedről is voltak barátaink. Nagyon hálás vagyok az Úrnak azért, hogy életeket változtat meg ezen a helyen és mindezt a szemünk láttára teszi!
Hogyan érintett meg Isten ebben a pár napban? Jobban észrevettem, hogy mennyire sebezhető vagyok, mennyire túlaggódó típus és csak egy kérdés járt a fejemben: "miért nem hiszek Benned jobban?" Azelőtt pár napja azt sem gondoltam volna, hogy eljuthatok Pestre, pedig Isten azt is összehozta. Nem én voltam. Annyi dolog állt közöttünk: a tanévnyitó, a szervezés, az ottalvás, a hazajutás (nekem ugyanis másnap este már fix programom volt) és a pénz. De éreztem, hogy Isten hívott engem, én pedig megtettem a felé vezető bátortalan lépéseket annak ellenére, hogy semmit sem sejtettem hogyan fog minden realitást, értelmet nyerni. Ott ültem a közel kétezer fiatal között, sírtam és azt éreztem, hogy jó helyen vagyok. A szervezők beszéde mintha hozzám szólt volna: "Nem érzed alkalmasnak magad? Isten válasza: Én teszlek alkalmassá!" Pontosan így éreztem és csak ömlöttek a könnyeim.
A program teljesen magával ragadott, nem is találtuk egymást, így nem értük el a buszt, amivel elértük volna a vonatot, ami a szállásunkra vitt volna. Isten ezt is nagyszerűen megoldotta! Ott voltak ugyanis a sülysápi barátaink, így kocsival eljutottunk a Keletibe és sikeresen elértük a vonatot. A vonaton pedig leült hozzánk egy 30 év körüli, kissé részeg rocker férfi, állítólag azért, hogy beszélgessen, nehogy aludjon el a vonaton. Mi kapva az alkalmon beszéltünk neki a Felházról, szóba jött Jézus, a passió, a halál. Úgy szállt le, hogy nagyon hálás volt a beszélgetésünknek, sose gondolta volna, hogy hajnali egykor Jézusról fog beszélgetni pár fiatallal. :)
Még nagyobb öröm volt bennem, mikor hajnalban a Sülysápi Imádság Házában dicsőíthettünk néhányan, családias hangulatban. Volt egy különös érzés a levegőben: hajnalban, hullafáradtan, mi, fiatalok, dicsérjük az Urat, aki idehozott minket épségben, aki Szegeden is eltervezte már az Imádság Házát!
Másnap aztán ketten a barátnőmmel elindultunk haza mivel estére már programom volt, de a többiek még maradtak. Mikor felszálltunk a sülysápi vonatra, az sehogy sem akart elindulni...nekünk egy óra lett volna az átszállásig a Keletiből a Nyugatiba. Aztán mégis sikerült elindulni, de nem sokkal később bejelentették, hogy várakozni fogunk ismeretlen ideig. Itt még elbeszélgettük az időt, de rájöttünk, hogy ha nem indulunk el, annak nem lesz jó vége. Halkan imádkozni kezdtem, és akkor hirtelen megmozdult a vonat...Miért nem jutott eszembe hamarabb?? :)
Lassan bevánszorogva a Keletibe, már láttuk, hogy még így sem érjük el a vonatunkat...viszont valahogy a Nyugatiba el kellene jutni. A menetrendi app-ra támaszkodva kerestük a trolimegállót, de nem tudtuk honnan fog indulni a trolink. Embereket kérdeztünk meg, volt aki teljesen másik irányba irányított minket, de végül meglett az a csodás troli, amely eljuttatott minket A-ból B-be. Egy későbbi vonattal, de hazajutottunk és az esti találkozómra is időben odaértem még így is.
Amit megtanultam: sose féljek Isten gondviselésére támaszkodni és ne féljek bízni Benne! Újra megmutatta nekem, hogy ha elhív valahová, Ő az aki gondomat viseli, és ha én igent mondok Neki, nem fog magamra hagyni az elhívás közepén.
Lekéstük a buszt? Nem baj, Istennek volt egy jobb terve: azt akarta, hogy végighallgassuk a Felházon az előadást. Nem hajnali vonattal jöttünk haza Szegedre, hanem ott aludtunk Sülysápon: Isten minket használt az odafelé úton a vonaton, hogy Jézusról beszélgessünk egy rockerrel és hogy hajnalban együtt tudjuk dicsérni az Urat. Késésben van a vonatod? Istennek van egy jobb terve... Nem találod a trolimegállót? "Jaj, Istenem add, hogy a következő ember, akit megkérdezünk pontosan tudja, hová kell mennünk!" :) És készségesen útbaigazított. Az emberekben, pontosabban az irányt adó szavaikban, vagy a vendégszeretetükben...ott láttam Istent, aki vezeti és figyeli az utamat általuk. Visszanézve nagyon áldottnak érzem magam, hogy még így egy kissé megtervezetlenül is épségben és áldottan értünk haza mindnyájan, hála Isten gondviselő karjainak!
Képek: pinterest.com
