Nagyon igyekeztem ebben az évben, hogy most tényleg lelkileg is megéljem a Karácsonyt. Voltak sikerek, kudarcok, elköteleződések. Ahogy én látom...
Miért nincs karácsonyi hangulatom?
Tettem fel magamnak a kérdést, miközben az utcán egy-két csomagoló papírba kapaszkodó ember suhant el mellettem a Kárász utcán. Olyan jól indult: a Föld Sója közösséggel idén iszonyat jó meglepetésben lehetett részem, hiszen adventi naptárt készítettünk közösen magunknak és azt hazahozva, mintha együtt készülnénk a Karácsonyra, sőt egy kedves barátnőmtől is kaptam egy adventi naptárat, minden napra egy-egy gondolkodtató történettel. Az adventi elköteleződésem is emellett szólt, mert az aznapi igerészt mindig alaposan átgondolva, Istennel imában elmélkedve töltöttem el. Bár akadt egy-két nap, ami kimaradt, de rögtön pótlásra került, nem maradtam le és nem kellett heteket bepótolnom. A másik az odafigyelés volt. Ezzel akadtak problémák. Sőt, bevallom, talán nem is tartottam ezt a fogadalmamat. Az odafigyelést azért választottam, mert hajlamos vagyok belefeledkezni magamba, nem észrevenni, hogy talán a másiknak szüksége van valamire, visszakérdezni, hogy vele mi van...nem csak velem. Ebben csúfosan elbuktam. Bár az elején egy-két nap sikerült figyelni erre, ezen lesz még mit csiszolni. Még így, ezt leszámítva is elmondhatom, hogy életem egyik legjobb adventi készülődését éltem meg tudatosan, Istenre figyelve. :)
Akkor mégis hol van az érzés: a mézeskalács illata, a díszek, a csillagos fények, a fenyőillat, az ajándék miatti izgatottság? Elvesztek. Vagyis itt van, körülöttem mindenhol: a konyhától kezdve a kivilágított utcákon át. Keresem azt a gyerekkori énemet, aki Istenről mit sem tudva várta a Jézuskát, hogy hozza az ajándékot. Megtaláltam belül, de most már nem elég ez az emlék. Tudom, hogy többről van szó. Már nem kell az ajándék. Nem kell az ízlésesen feldíszített fa, nem kell a különböző sós és édes sütemény, nem kell. A családom kell. Hogy együtt díszítsük fel a kopár fenyőfát, hogy együtt süssünk és együtt együnk, hogy együtt menjünk el a misére...
Elvesztem a giccses grincs-fák között, tágra nyílt szemekkel bámulom a díszítést az Árkádban és ugyanígy teszek, mikor meglátok egy-egy teljesen megfizethetetlen árat a boltban. Hogyan kerültünk ide? Mit ünneplünk Karácsonykor? "Hogy együtt van a család." Persze. Szétszakadt családok egy évben egyszer összegyűlnek, hogy behozzák az elmaradt szeretet-adagot. A lehető legnagyobb gondossággal kiválasztott legújabb típusú játék megvétele után gondolkozunk el, hogy a gyerek valószínűleg egy hétig fog vele játszani, de mindegy, mert a szándék a fontos. Vagy már nincs karácsonyfa, vacsora, ajándék sem...csak a TV és a karácsonyi filmek maratonja. Egyedül. Magányosan. Elszigetelve.
Tudod te, hogy mi a Karácsony? KIT ünneplünk? - tettem fel a mindent eldöntő kérdést.
Jézust! Az Ő születésnapját. Oh, mire megértettem! Nehéz tudatosan készülni erre az alkalomra, miközben a világi dolgok teljesen elviszik az irányt az anyagiasság felé. DE! Jézus a lehető legjobb út, hogy nagyon boldog legyen a Karácsony. Hiszen Ő az ünnepelt, mégis alig várja, hogy adjon. Hatalmas ajándék Ő számomra, hogy eljött a földre...eljött és ugyanolyan emberré lett, mint én. Születhetett volna királyok közé vagy gazdagok, hercegek, bölcsek közé. Ő mégis egy jászolban látta meg a napvilágot: védtelenül, ártatlanul, tisztán. "A legdicsőbb király a legszerényebb helyen született." Mennyire igaz!
Ennek megértésében pont a mai prédikáció segített: Jézus embergyermek lett, hogy mi Isten gyermekei lehessünk. Talán még mindig nem értem egészen a Karácsony lényegét, úgy érzem a felszínen járok, de azt tudom, hogy sokkal többről szól, mint amit a média, a szokások, a zenék vagy a díszek adnak. Ilyenkor valahogy Jézus kicsit közelebb van hozzánk, mintha minden ember tudná, hogy Ő létezik, de elhessegetik a gondolatot és próbálnak e világ szerint ünnepelni. Közben a lelkük éhezi Istent, csak nem tudják, hogy Ő az, aki az ürességet be tudja tölteni. Jézus most valahogy közelebb van...te beengeded?
Az én Karácsonyom idén arról szólt, hogy megértsem: ez többről szól, sokkal többről, mint én azt kislányként valaha is álmodtam. "Amikor még gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy gondolkodtam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek." (1Kor 13, 11) Ezen az úton, mikor felnövünk, a hitünk is formálódik, többre van szüksége. Nem elég a Jézuska. Jézusra van szükségünk a szívünkben.
Emberek közt utolsó, királyok közt első. (Születés c. film - The Nativity Story)
Kép: pinterest
