Ahogy én látom...

Kereszténység és programok Szegeden és környékén

Félelem a szolgálattól

2018. április 22. 16:10 - blackbird14

Hogyan segített Jézus legyőzni a félelmet, mely visszatartott a közbenjáró imától? Ahogy én látom...

Életemben először, amikor imádkoztak értem, patakzottak a könnyeim és nagy erőkkel próbáltam szabadulni a múlt sebeitől, a láncoktól, melyek visszatartottak attól, hogy Istent egyre jobban befogadjam az életembe. Majd egyre több keresztény programra, rendezvényre, imaestre jutottam el, ahol nagyon szerettem imát kérni, mert tudtam, hogy ilyenkor a Szentlélek erejét jobban megtapasztalhatom. 

Mindig különleges alkalom számomra, amikor a Föld Sója közösségben egymásért imádkozunk. Nagyon ritkán van ilyen, de ha van, nagyon nagy hatással van rám. Nagy ereje van annak, mikor a többiek kérnek áldást rád, fohászkodnak a szándékaidért és közbenjárnak az érdekedben, imádkoznak az életedért. Mikor először történt velem ilyen, emlékszem, hogy a sebeimből való gyógyulásért kértem imát. Ők rám tették a kezüket és páran énekelve, páran halkan imádkozva intézték szavaikat az Úrhoz. Ekkor szabályosan úgy éreztem, hogy Jézus a mellkasomra teszi a kezét, elöntött a melegség és csak sírni tudtam. Csendben, észrevétlenül gyógyított engem a barátaim imája által. 

Aztán egyre nagyobb hívást éreztem arra, hogy én is imádkozzak másokért. Hogy kilépjek a csigaházamból és engedelmeskedjek az Úr hívásának. Mert Ő igenis hívott. Jó sokszor! Mikor először elmentem a Lelkes Napok nevezetű nyári táborba, onnan úgy jöttem vissza, hogy szeretném mindenkinek elmondani Jézus Örömhírét. De persze ez nem ilyen egyszerű. Imádkoztam másokért, így messziről, otthonról, ez is jó. Viszont tudtam, hogy a hívás arra szól: álljak oda és imádkozzak az emberekért, mint közbenjáró. De féltem. Féltem, hogy mit kell mondjak annak az embernek, aki majd odajön hozzám? Honnan fogom tudni, hogy az én gondolatom vagy az Istené? Mi van, ha valami rosszat mondok majd? Vagy nem tudok semmit mondani? Vagy ha majd nem hallom Isten hangját? Nem is tudom, melyiktől féltem igazán. Mind rémisztő volt. 

Közbenjárásnál a közbenjárónak a Szentlélek legapróbb megnyilvánulása is fontos lehet az adott emberrel kapcsolatban. A közbenjáró ha kap egy látást, egy képet, úgy mondja el, ahogyan azt ő látja. Ha nem érti, kérhet magyarázatot Istentől, ha fontos, a választ megkapja. De pl. egyetlen képkocka is fontos lehet: egy réten szaladgáló kisfiú számunkra nem sokat mond, annak az anyukának, akinek nemrég hunyt el kisfia, a legnagyobb dolgot jelenheti a világon. Viszont nem szabad hivatással, halállal kapcsolatos kijelentéseket tenni! A közbenjáró van, hogy idegen, mégis mintha ismerne minket. De nem. Isten üzen általa, Isten ismer minket. A közbenjáró ugyanolyan ember, mint mi, csak egyfajta csatorna ember és Isten között, aki próbál minél kevesebbet adni magából és minél többet Istenből. Ezért  a közbenjáró szolgálóknak közbenjárás előtt érdemes elmenni gyónni, érdemes magunkat tisztán látni, hogy 100%-ban Istenre és a hozzánk küldött emberre tudjunk koncentrálni.

Hát, igen, Isten tervei néha teljesen más helyzetbe kevernek minket. :) Mikor már lassan másfél éve éreztem az elhívást a szolgálatra, nyűglődtem, hogy nekem miért nem megy a vízre lépés abból a bizonyos csónakból, egyszer csak Isten belelökött helyzetekbe. Az egyik Szívvel Lélekkel dicsőítő alkalmon, amikor 2017 őszén sokan voltunk fiatalok, engem is megkértek, hogy egy barátnőmmel álljunk föl imapárba. Először nemet mondtam, de valahogy mégis megfűzött a barátnőm. Kértem Istent, ha itt az idő, küldjön hozzánk embereket. De belül éreztem, hogy ez nem az  a nap. Nem is jött hozzánk senki abban a negyed órában.

Majd pár hétre rá egy főiskolai gyakorlat után, fáradtan, rossz lelkiállapotban érkeztem meg ugyanerre az alkalomra egy szombati napon. Isten pedig egy ilyen rossz passzban fogta meg a kezem és hívott cselekvésre. A dicsőítésvezető felszólalt, hogy ma az Úr a nyelveken szólás adományát szeretné megadni a jelenlévő embereknek. (Nyelveken szólás adománya: amikor a lélekből imádkozik az ember egy olyan nyelvet, amit saját maga nem ért. Lásd: Csel 2, 1-4; 1Kor 12, 4-11; 1Kor 14, 2) Mondta, hogy akinek megvan ez az adomány, az menjen oda olyan emberekhez, akiknek nincs meg és imádkozzon értük. Nekem már megvolt, úgyhogy egy barátnőmmel odamentünk ismerősökhöz és imádkozni kezdtünk értük. De nem volt ilyen egyszerű. A fejemben ezernyi gondolat volt: Jaj, Istenem, miért pont most, nem vagyok valami jól? Nem látod, hogy nekem így is van elég bajom? Na jó, itt vagyok, ha már eljöttem! Vonakodva, de elfogadtam azt, hogy sose lesz olyan alkalom, amikor teljesen késznek fogom magam érezni erre a szolgálatra. Így az volt bennem: most vagy soha! Megkérdeztük, hogy imádkozhatunk-e a lányért, igent mondott, majd rátettem a kezem és arra koncentráltam, hogy minél kevesebb legyen belőlem, minél több Istenből. Kértem Istent, hogy Ő védelmezzen az ima közben. Kértem a Szentlelket, hogy Ő töltse el a lányt és fohászkodtam, hogy adja meg ezt az adományt, mely közelebb segítheti őt Istenhez. Eközben a szívemmel hittem, hogy amit Jézus nevében kérünk, azt megkapjuk. A Szentírás szavai jártak a fejemben. Már ima közben megköszöntem Istennek, hogy ezt a lányt is elhívta ide ma este és engem is. Az estén többen megkapták a nyelveken szólás adományát, a lány is, akiért imádkoztunk!!! 

Soha nem fogom azt érezni, hogy teljesen kész, teljesen felszerelt, teljesen felkészült vagyok. Mert én nem tudom az időt, de Isten tudja, mikor alkalmas. Ha én el vagyok foglalva a saját gondjaimmal, a saját életemmel, a saját nyűgjeimmel, Isten néha radikális módon szólít fel a cselekvésre. Tessék! Tanulj meg úszni! Persze Ő már tudja, hogy réges-régen készen állok rá, de nekem kellett az a löket, hogy kilépjek a vízre. 

Isten pedig használt. Hogy milyen érzés volt? Ráhangolódni Isten wifijére elég fárasztó, hiszen koncentrálni kell az adott emberre, a Szentlélekre és ez azt igényli, hogy ne magammal törődjek. Ami valljuk be, elég emberi dolog. Közbenjáráskor pedig az isteni dolgokra kell figyelünk. De amikor látod, hogy az adott ember boldog vagy meglepett, hogy Isten általad dolgozik és te Isten egy meghosszabbított keze vagy... Téged is felemel. Többet szeretnél. Többet látni abból, ahogy Isten életeket formál át egy ima által. Mert nem te vagy én cselekszem ilyenkor... Hanem Isten. 

Ezek után pedig újabb helyzeteket kaptam. Nem maradt abba a hívás, Isten szól és megyek. Életem ezen területét is sikerült átadnom Neki, a félelem megszűnt. Van egy barátnőm, akivel úgy érzem egy szoros kapocs van közöttünk és együtt szoktunk másokért közbenjárni különböző alkalmakon. Isten minket együtt nagyon jól tud használni. A közbenjárás másokért egy szolgálat, olyankor nemcsak a dicsőítés vagy az imaalkalom résztvevője vagyok, hanem mások felé fordulok. Olyankor nem kapok, hanem adok. Ezt is meg kellett tanulnom. Mégis ez a szolgálat boldoggá is tesz, mert láthatom a Szentélek erejét a másik ember életében munkálkodni, ami nekem is ugyanolyan örömet okoz. Újra és újra rájövök ezáltal, hogy tényleg Istené minden dicsőség. Ez pedig minden áldozatot megér.

Bátorítalak arra, hogy ha közbenjáró szolgálat van, menj és kérj imát! Ha pedig másokért van elhívásod közbenjárni, merj lépni az ügy érdekében nyitott szívvel! :) 

 untitled_design.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://istenkezeben.blog.hu/api/trackback/id/tr7313517321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.