Ahogy én látom...

Kereszténység és programok Szegeden és környékén

Jézussal lenni

2018. július 24. 12:37 - blackbird14

Az Oltáriszentség tekintete

Sokszor tapasztaltam azt, hogy nem tudok Jézusra figyelni, nem tudom megérteni az Oltáriszentségben. Nem tudom értelmezni azt, ahogyan Ő jelen van a szentségimádáson ebben a formában. Ez mostanában megváltozott...

Többször volt már olyan ezelőtt különféle programokon, hogy kezdtem megérezni az Eucharisztia jelentőségét. Ezek által mindig egyre közelebb és közelebb kerülök e misztériumhoz. Volt, hogy csak egy kis csöndes, felolvasós éjszakai szentségimádáson érintett meg Jézus, máskor pedig nagy ünneplés közepette. 

2017-ben eljutottam Damian Stayne konferenciájára Budapestre, ahol volt Tűz és Fény szentségimádás is. Ez úgy néz ki, hogy középre hozzák be Jézust, és az emberek körbeállják. Egy-egy helyen kabátokat, pulcsikat raktak le a földre, így várták a bevonuló Jézust. Olyan ünnepi volt és annyira megható. Közben mindenki ünnepelt, mert olyan volt, mintha Jézus a mi szívünkbe is bevonult volna. Sokáig bajban voltam, hogy nem baj-e az, hogy felállunk, mikor bent van az Oltáriszentség. De miközben bevonult, sorban térdelt le mindenki, keresztet vetettünk, majd a kihelyezés után, folytatódott a zene és ünneplés, felálltunk és Jézus felé fordulva osztottuk meg Vele gondolatainkat, imáinkat, énekeinket. Aztán én is úgy gondoltam, hogy biztos nem bánja, ha éppen állok, ülök vagy térdelek. Amikor pedig valaki bekiáltotta, hogy "Jézus él!", akkor rájöttem, hogy tényleg így van. 

2018 elején kijutottam Augsburgba a MEHR konferenciára (ami az ottani Imádság Háza nagyszabású rendezvénye) és voltam ott kétszer is misén. Az egyik reggel hirtelen határoztam el, hogy ott maradok a misén, nem is volt nálam a fordító gép, így az egyik barátommal úgy vettünk részt rajta, hogy ő aránylag tudott nekem fordítani, de persze nem mindent értettünk. Felemelő volt megtapasztalni, ahogyan a tucatnyi atya jön befelé és hangzik az ünnepi zene, tényleg olyan tisztelettel bánt ott mindenki Jézussal. Majd énekeltük: "GLORIA in excelsis Deo!" és semmi zene, csak az emberi hangok gyönyörű keveredése és ekkor könnyekig meghatódtam. Az atyák hite engem is elragadott. Életem legszebb miséje kerekedett ki ebből a hirtelen elhatározásból, ahol megtapasztaltam az Eucharisztia tiszteletét.

Majd idén tavasszal a Regionális Karizmatikus Találkozó keretein belül, április 6-án, az első pénteki szentmise kezdetével és 7-én hajnalban virrasztottunk a Piarista templomban. Páran a barátaimmal elhatároztuk, hogy végig részt veszünk az alkalmon és bent töltjük az egész éjszakát. Folyamatosan váltották egymást a blokkok: dicsőítés, Szentírás olvasás, közbenjárás a városért... Persze vittünk hálózsákot és egy kicsit aludtunk is, de voltak, akik egészen hajnalig kitartottak. Számomra meghatározó volt két dolog is. Egyrészt, hogy a szentségimádás helyét igényesen, Jézushoz méltón, kreatívan feldíszítették, ami tényleg olyan széppé tette az egészet. Másrészt pedig, hajnalban, amikor már csak tényleg néhányan maradtunk, olyanfajta dicsőítésben lehetett részünk, mint talán még soha. Az egyik barátom csak egy szimpla dalt kezdett el játszani, majd mindenki, ahogy tudott becsatlakozott. Ebből az kerekedett ki, hogy úgy éreztük, mintha angyalok vennének minket körbe, szépen énekeltünk (pedig közülünk nem mindenkinek van képzett hangja, pl. nekem sem :) ), nagy összhang volt közöttünk és a nyelvimáink is felerősödtek. Mintha egy cseppnyi menny szakadt volna ránk, olyan áldottaknak éreztük magunkat. Jézus valami érthetetlen, megmagyarázhatatlan és különleges módon töltötte ki az emberi hiányosságainkat. Semmivel sem éreztünk magunkat fenségesebbnek, fentebb valónak, hanem mintha Ő ragadt volna minket Magához, Ő ereszkedett volna le hozzánk.

img_20180407_030339.jpg

Sokáig nem értettem, miért olyan fontos a szentségimádás, mi az értelme. De amióta egyre több alkalom adódik és ott vagyok Jézus előtt, változnak bennem a dolgok. Az Oltáriszentség jelenlétében többször előfordul velem, hogy csak sírok. Nem vagyok még valami tapasztalt teológia terén, de talán soha senki nem fogja tudni nekem elmagyarázni, hogy Jézus hogyan van jelen teljes valójában az ostyában. Mert ezt hinni kell. Elhiszem, hogy abban a gyönyörű szentségben ott van. Nézem, csodálom, kérdezem, hallgatom. Nem tudom, mikor vagyok Vele  már túl tiszteletlen, hogyan is kellene viselkednem ekkor, de van, hogy csak neki lengetem a zászlót, neki éneklek, neki (vagy talán egy kicsit Vele) táncolok. Mikor a jelenlétben vagyok, már nem próbálom meg kielemezni, megfejteni, rájönni a titokra. Mert úgysem fog menni. Csak vagyok, úgy ahogy Isten lát engem. Csak figyelem Őt, erőt veszek, töltődöm. Ez pedig működik. 

A lényeg az, hogy Jézus tekintete alatt lenni nem felesleges időtöltés. 

Én is kíváncsi vagyok rátok! Fogalmazd meg, hogyan érintett meg Isten egy szentségimádás alatt, hogyan értetted meg az Ő jelenlétét. Szívesen várom tanúságtételedet az ahogyenlatom22@gmail.com email címre! :) 

 

(Kép: saját fotó, Regionális Karizmatikus Találkozó)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://istenkezeben.blog.hu/api/trackback/id/tr9513867462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása